A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

1992. június 8., hétfő

Horn Gyulát kitüntették a német szabadkőművesek.

Magyarország a német sajtó tükrében
1992.06.08.

Köln, 1992. június 8. (Deutschlnadfunk, Déli krónika) - A
Frankfurter Rundschau keddi számában minden kommentár nélkül
beszámol arról, hogy Horn Gyulát kitüntették a német
szabadkőművesek. A Magyar Szocialista Párt elnöke - ahogy írja a lap
- szombaton a frankfurti Pál templomban megkapta a német
szabadkőművesek úgynevezett Humanitárius-díját. A politikus a nagy
személyi kockázatok közötti döntéséért kapta a díjat, amikor
1989-ben magyar külügyminiszterként a német menekültek ezrei számára
a vasfüggöny megnyitásával lehetővé tette a szabadságot, hangzik az
adományozó okirat indoklása. A díjat Horn Gyula a Nagy Páholy napján
kapta, amelyre több mint 900 német szabadkőműves gyült össze.
A Süddeutsche Zeitung mai számában budapesti tudósítójának
jelentését közli, aki ismerteti német olvasóival, hogyan reagált
Horn kitüntetésére a magyar kormányhoz közel álló Magyar Fórum című
lap. Az újság a maffia világméretű terjeszkedése további
bizonyítékának tartja a német szabadkűművesek Horn Gyulának
adományozott díját. A Magyar Fórum kiadója, aki egyúttal - ahogy
beszámolója kiemeli - az MDF elnökhelyettese is, kihasználva az
alkalmat, ismét rámutatott a liberalizmus és a bolsevizmus
testvériségéből eredő veszélyekre.
A populista Csurka - írja a továbbiakban a Süddeutsche Zeitung,
amely a legnagyobb magyar kormánypárt ideológiai hangadójának számít
-, az említett kommentárban annak a nézetének adott hangot, hogy a
Népszabadság azért van többségében külföldi részvényesek kezében,
hogy száműzzék a magyar társadalomból a nemzeti keresztény
értékeket.

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum