A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2008. június 4., szerda

Könyvbemutató - G. E. Lessing: Szabadkőműves párbeszédek

Három újonnan megjelent kötet bemutatójára várták az érdeklődőket június 4-én a fővárosi Pallas Páholyban.

Gazdag Zsuzsa beszámolója

...
A bemutatkozások sorában ezután a Pallas Kiadó által megjelentetett munkák, illetve szerzőik következtek. Elsőként Márton László, aki G. E. Lessing Szabadkőműves párbeszédek című könyvét ültette át magyarra. A mű a múlt században angol és francia fordításban már megjelent, a hazai olvasók azonban csak most ismerkedhetnek meg vele.

A kötet azért is érdeklődésre tarthat számot, mert olyan témát feszeget, amellyel szemben sokakban előítélet él; úgy vélik, hogy a szabadkőművesek közössége nem más, mint – Mártont idézve – „összeesküvők, intrikusok, vallásellenesek” társasága. A könyvbemutató mindenesetre alkalmat adott a szerzőnek arra, hogy árnyalja ezt a képet, néhány szóban összefoglalva a mozgalom történetét. Egyebek mellett elmondta például azt, hogy Magyarországon többször is betiltották a szabadkőműves páholyok működését, a huszadik században, 1950-ben Kádár János írta alá az erre vonatkozó dokumentumot, Révai József szorgalmazására. A páholyok 1989-ben indultak újra, hazánkban az első nagymester 1992-től a most kiadott kötet illusztrátora, Papp Oszkár festő, zománcművész volt.
...

forrás: http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7262

A meghívó: http://szkp1.blogspot.com/2008/06/eloadas-konyvbemutato-ge-lessing.html

Kapcsolódó gondolatok: http://aprofan.blogspot.com/2008/07/nagy-zsofia-vakolokanalas-bolcsek.html

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum