A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2011. június 27., hétfő

Könyvbemutató az EMNT-nél - Raffay Ernő: Balkáni birodalom, Szabadkőművesek Trianon előtt

Könyvbemutató az EMNT-nél

Szatmár megyei szervezet  |  2011. június 27., hétfő


raffay_007Két új könyvét mutatta be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti Demokrácia Központjában pénteken dr. Raffay Ernő magyarországi történész. Balkáni birodalom című kötetében a szerző azt vizsgálja, hogy miként sikerült hatvan év, azaz két emberöltő alatt megteremteni a jelenlegi Romániát. A Szabadkőművesek Trianon előtt című könyv pedig a szabadkőműves-mozgalom Magyarország feldarabolásában játszott szerepét elemzi. Raffay Ernő szerint a szabadkőművesek nem akarták az ország felosztását, a céljuk a hatalom átvétele volt. A tevékenységükre való tekintettel elmondta: ismertségüket, befolyásukat különböző segélyakciók révén szélesítették, többek között leányanyák és kis jövedelmű tanítók támogatásával, valamint élelmiszer-segélyek osztása által. Komoly politikai szerepre 1899-től törekedtek, a céljuk az ország teljes társadalmi és gazdasági átalakítása volt. Ebben a budapesti, Jászi Oszkár által vezetett páholy járt az élen, akik az első világháború végére akkora befolyásra tettek szert, hogy Károlyi Mihály kormányában a vezető beosztások több, mint felét megszerezték. Raffay úgy véli, a sorozatos hibás döntések meghozatalára ők ösztönözték a tehetségtelen politikusnak számító Károlyit, akinek káros tevékenysége jelentősen hozzájárult a Trianoni békediktátum méltatlan feltételeinek megalkotásához.
A történész elmondta: a szabadkőművesek lényegében a keresztény magyar állam alapjait támadták, szorgalmazták az egyházak vagyonának elkobzását, a felekezeti oktatás megszüntetését. Rombolták a nemzettudatot, a közösségek szétzüllesztésére törekedtek, például azzal, hogy a történelmi materializmus szellemében a történelem átírásáért tevékenykedtek. Trianon okai kapcsán a szabadkőművesek befolyása mellett az előadó megemlítette az ellenzéki obstrukciót (a parlament ellenzéki képviselői az első világháborút megelőző fegyverkezési verseny alatt 13 hónapon át bojkottálták a hadsereg megerősítését célzó véderőtörvényt), valamint a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos hiányosságokat. A könyvbemutatót követően kötetlen beszélgetésre került sor az előadó illetve a több, mint ötven fős hallgatóság részvételével.



Forrás: http://emnt.org/szatmar-megyei-szervezet/konyvbemutato-az-emnt-nel.html

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum