A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2012. április 19., csütörtök

Raffay Ernő előadása, A Harcoló szabadkőművesség című könyvét mutatta be a történész

Raffay Ernő előadása

A Harcoló szabadkőművesség című könyvét mutatta be a történész


A Trianon titkai című 1990-es kötete megjelenése óta a liberális értelmiség megosztó személyiségnek
tartja Raffay Ernőt. Most minden bizonnyal hallgatásra ítélnék a szabadkőművességgel kapcsolatban is. Hogy miért, az kiderült a szerző előadásából a Szent Imre Otthonban.

Dr. Dömötör Mihály, a Horthy-korszak első belügyminisztere nemcsak betiltotta a szabadkőműves páholyok működését, de lefoglalta teljes iratanyagukat is – elevenítette fel a múltat Raffay Ernő. Így kerültek a titkos iratok a levéltárba, ahol rájuk bukkant a szerző, aki közel negyven éve azt vizsgálja, hogyan tudták szétdarabolni a Magyar Királyságot. Ennek egyik belső oka szerinte a szabadkőművesség volt. Jászi Oszkár 1913-ban szervezte meg az Országos Polgári Radikális Pártot. Ez a párt lett öt esztendővel később Károlyi Mihály kormányának egyik koalíciós partnere. Jásziék végcélnak egy szabadkőműves kormány felállítását tervezték – fejtette ki Raffay Ernő.

– Jászi 1911-ben főmesteri székfoglalójában úgy fogalmazott: újra kell írni Magyarország történelmét, a történelmi materializmus és a szociológia jegyében, s visszamenőleg ki kell venni a történelemkönyvekből a történelmi hagyományokat– emlékeztetett a durva tervre a történész.
Hozzátette: a szabad demokraták alapító okiratukban nevesítették Jászi Oszkárt mint szellemi elődjüket. Az egyik legfőbb szabadkőműves törekvés a keresztény egyházat igyekezett
megfosztani a „lelkek fölötti hatalmától”. Ennek szellemében akarta Jászi megszüntetni az órarend szerinti hittanoktatást az államosított iskolákban. Negyvenötben a vörös hadsereg dúlásának nyomán újraéledt a szabadkőművesség.

Rákosi Mátyás kérésére Rajk László belügyminiszter egyetlen egyesületet engedélyezett, a szabadkőművességet – hangsúlyozta Raffay Ernő.

A történész tudomása szerint ma is működik Magyarországon nagypáholy parlamenti képviselettel.

Ditzendy Attila Arisztid






Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum