A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2012. április 11., szerda

Szabadkőműves vonatkozások Az ember tragédiájában

Szemadám György előadása

Szabadkőműves vonatkozások Az ember tragédiájában címmel tartott előadást Szemadám György, az MMA rendes tagja 2012. április 11-én a Kecske Utcai Művészklub Egyesület közösségi termében. Madách Imre művének elemzéséhez, az emberiség történelmének útját járó Ádám drámájának megértéséhez hozzájárul az a közelítés is, amely az est témáját adta. Talán nem köztudomású, hogy Madách Imre nagyapja – Madách Sándor – híres és sikeres ügyvéd volt, aki a Martinovics-perben tizenhat vádlottat védett, közöttük Batsányi Jánost és Kazinczy Ferencet is. Ugyanakkor korának ismert szabadkőművese is volt,  aki az Erényes zarándokhoz címzett balassagyarmati és a Hét csillaghoz címzett pesti páholyban tevékenykedett, ez utóbbinak főmestere is lett. Madách Imre tőle örökölte azt az impozáns könyvtárat, amelynek tételes felsorolásából ismert, hogy  mintegy hatvan kötet foglalkozott szabadkőműves témával.
A drámaíróra mindez természetesen nagy hatást gyakorolt, amiként az is, hogy a Madách Imrénél harminc-negyven évvel idősebb generáció tagjait sokáig az a meggyőződés hatotta át, hogy a szabadkőműves mozgalom elősegíti a társadalmi haladást. Feltehetőleg ennek a személyes hatásnak és  a felhalmozott ismeretanyagnak köszönhető a Tragédia néhány – számunkra ma már – különösnek tűnő közelítése is. Ezek között említhető például az Úr és Lucifer különleges viszonya, amely nagyban különbözik Goethe Faustjának ÚrMephisto viszonyától. Kepler és Rudolf császár különös tevékenysége, a francia forradalom Dantonjának – aki szintén szabadkőműves volt – kiemelt szerepe, Kepler és Danton, mint Madách rejtett önarcképe, a Londoni szín, mint az egész mű modellje, illetve az eszkimó színben Darwin és Marx elméletnek kritikája szintén összefüggésbe hozható a szabadkőművességgel.  
Az est második felében Dr. Andor Csaba, a Madách Irodalmi Társaság elnöke a dráma keletkezésének történetét világította meg. Nem véletlen, hogy – az egyébként történelmileg jelentéktelen – Prága került a mű középpontjába, ugyanis annak idején a város a szabadkőműves mozgalom jelentős helyszíne volt. A mű első változatát Madách a börtönben írta,  s feltételezhetően a Londoni színnel fejezte be,  mert még nem talált rá a megoldásra: miként is folytatja a saját korában játszódó művet. „Kiket a reg' új létre költ /, kezdjék el a nagy művet újra.” – feltehetően ez a Kórus által elmondott mondat  volt  Az ember tragédiája első változatának utolsó két sora. (Az est vendégei, a z MMA tagjai nagy tetszéssel hallgatták Szemadám György és  dr. Andor Csaba előadását.)

Forrás: http://mmakademia.hu/koztestulet/rendezvenyek/214-szemadam-gyoergy-eladasa

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum