A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2012. július 23., hétfő

Raffay Ernő előadása Zebegényben a szabadkőművességről

Raffay Ernő történész tartott előadást Zebegényben
2012.07.23. 13:43

 

Kétrészes előadást tartott Raffay Ernő történész - politikus, a Károli Gáspár Egyetem tanára Zebegényben, aki a 19. és 20. századi történelmen belül több szakterületen is publikál. A trianoni és a párizsi békeszerződés kutatása mellett, két könyve jelent meg a magyarországi szabadkőműves páholyok történetéről, kettő pedig megjelenés alatt áll.
Raffay Ernő második előadást a hazai radikális szabadkőműves célrendszerről tartotta, de azok kedvéért, akik az első alkalmon nem tudtak részt venni, röviden összefoglalta, hogy miről volt szó korábban. A szabadkőműves páholyok a világon mindenhol titkos társaságokként működnek, ezért dokumentumaik szinte hozzáférhetetlenek. Hazánkban az a sajátos helyzet állt elő – mondta Raffay Ernő történész - ,hogy a 20. század során két alkalommal is betiltották ezeknek a szervezeteknek a működését, először 1920-ban, majd 1950-ben, a tilalom pedig mindkét esetben együtt járt a gazdag iratanyag, névjegyzékek, jegyzőkönyvek és levelek központi hatalom általi begyűjtésével. Ezek a dokumentumok viszont fennmaradtak, így ma már remek lehetőség nyílik a magyar Országos Levéltárban a többezer oldalnyi forrás kutatására.

Videó: http://www.danubia-televizio.hu/videok/hirek/120720_h04_zeb_120524_raffay_ea.wmv



Forrás: http://www.danubia-televizio.hu/index.php?page=hirek&mod=olvas&id=1489

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum